janet yellen

Véletlenül közzétette a Fed, hogy mekkora lesz idén a kamat

Bizalmas gazdasági előrejelzéseket tett közzé az amerikai Fed véletlenül a nyilvános honlapján, melyből kiderült, hogy a jegybanki stábjuk a negyedik negyedévben már 0,35 százalékos átlagos alapkamattal számol - vagyis egy kamatemeléssel. Mivel már kiszivárgott a dokumentum, most hivatalos közleményben magyarázkodnak a hibáról.

Yellen: jó úton haladunk, hogy idén kamatot emeljünk

Továbbra is jó úton halad az Egyesül Államok afelé, hogy idén kamatot emelhessen a Fed - jelentette ki Janet Yellen jegybankelnök szerdán. Az üzenete bár nem új, megerősítésként hatott a jelenlegi bizonytalan környezetben, amire a dollár erősödéssel reagált.

Egy vagy két kamatemelésre készüljünk?

Megosztottá váltak az amerikai jegybank döntéshozói abban kérdésben, hogy pontosan milyen ütemben is kéne kamatot emelniük. Vannak, akik már idén is legalább két alkalommal emelnék az irányadó rátát - számolt be róla a Reuters.

Yellen: ne aggódjatok annyira az első emelés miatt!

Nem kéne annyira nagy jelentőséget tulajdonítani az első lehetséges kamatemelésnek, hiszen a monetáris politika az elkövetkező időszakban még nagyon támogató lesz - jelentette ki Janet Yellen Fed-elnök mai sajtótájékoztatóján, miután a Fed a mai napon változatlanul hagyta az irányadó rátáját, de a döntéshozók előrejelzései idei emelést jósoltak.

Itt a Fed legújabb döntése!

Az amerikai jegybank ma a várakozásoknak megfelelően nem nyúlt hozzá az irányadó rátájához, így az továbbra is 0-0,25 százalék közötti sávban marad. A jegybanki iránymutatás lényegében nem változott: további fellendülést várnak a munkaerőpiacon, de fontos megjegyezni, hogy a döntéshozók túlnyomó többsége még idén kamatot emelne. A jegybanki közleményből kiderült, hogy enyhén lassabb növekedésre számítanak a jegybankárok 2015-ben, ami miatt lassabban emelkedő kamatpályával is kalkulálnak a jövőben - derül ki a friss negyedéves előrejelzéseikből. A tőkepiacok örültek a friss információknak, feltehetően leginkább a lassabb jövőbeli kamatpályának.

Janet Yellen Fed-elnök sajtótájékoztatójáról szóló beszámolónkat az alábbi linken olvashatják el:
2015.06.17 20:52 Yellen: ne aggódjatok annyira az első emelés miatt!

Itt a Fed döntése!

Ahogy azt a piac már biztosra vette, ma nem változtatott az irányadó rátáján a Federal Reserve. A piaci elemzők többsége szerint már csak a szeptemberi időpont a valószínű a gyenge első negyedév tükrében.

Lépett a Fed, kinyílt egy kapu!

A Fed a mai döntését kísérő közleményben új iránymutatást adott, amivel lényegében megnyílik a kamatemelés lehetősége a közeljövőben. Ennél viszont lényegesebb üzenet volt a részükről, hogy egyáltalán nem áll szándékukban gyors szigorítási ciklust véghezvinni, ezt aláhúzandóan pedig meredeken lejjebb hozták a kamatokra vonatkozó előrejelzéseiket. A monetáris szigorítás feltétele természetesen nem változott: magabiztosan akarják látni, hogy a fellendülő munkaerőpiac mellett az inflációs céljuk elérése is biztosított. A közleményük elhintette, hogy áprilisban "nem valószínű" még az alapkamat emelése, amit Janet Yellen lényegében meg is erősített a sajtótájékoztatóján. Így tehát a piaci szereplők várakozásai - mely szerint június a céldátum - feltehetően nem változik. A részvénypiacokat megtépték a bejelentésre, míg a dollár hevesen gyengülni kezdett.

Bizonytalanságot és káoszt hozhat a Fed!

Minden adott ahhoz, hogy hamarosan felfordulás alakuljon ki a pénz- és tőkepiacokon, pont, ahogy tavaly májusban a tapering felmerülésekor is történt. Azt várják ugyanis a piacon, hogy a Federal Reserve ma már kihagyja a "türelmes" szócskát az iránymutatásából, ami megnyitja a júniusi kamatemelés előtti lehetőséget, miközben a befektetői tábor másik része szerint ez csak szeptemberben történhet meg. Ha ma valóban megváltozik a jegybanki iránymutatás, akkor az azt jelenti, hogy a makroadatok függvényében már tényleg bármikor jöhet a kamatemelés, ez pedig jelentősen növelheti a pénz- és tőkepiaci volatilitást a következő hónapokban. Ráadásul a történet szerintünk még ennél is sokkal bonyolultabb: nyomós érveket lehet felhozni úgy en bloc az idei kamatemelés ellen. Nehéz megjósolni, hogy például egy meglepő üzenetre, mit reagálna a piac, de ehhez szerencsére már nem kell sokat várnunk.

Erős maradt a forint nap végére

Viszonylagos nyugalom, illetve megmaradó optimizmus látszott ma a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon amellett, hogy a görögök benyújtották az Európai Bizottságnak a szükséges reformlistát, és azt ma délután meg is vitatták az eurócsoport tagjai. Az MNB a vártnak megfelelően szinten tartotta az irányadó rátát, de az addig oldalazó forint erre kissé erősödni tudott. Ez követően az amerikai jegybankelnök szavaira figyelt a piac, de ez már nem hozott további mozgást a forint esetében.

Yellen: szólunk, ha közeleg a kamatemelés

Janet Yellen, az amerikai Fed elnöke a Szenátus előtti meghallgatásán viszonylag határozott üzeneteket adott a piac számára arról, hogy miként érdemes gondolkodni a közelgő monetáris szigorításról. Elmondása szerint az elkövetkező pár ülésen még nem valószínű, hogy a gazdasági környezet indokolttá tenne egy kamatemelést. Majd ezt követően hozzátette: a monetáris szigorítás előtt biztosan meg fog változni a jegybanki iránymutatásuk, vagyis a valamelyik döntésüket kísérő közlemény már tartalmazhat arra vonatkozó utalást.

Döntött a Fed: nyugodtak és kivárnak

Az amerikai jegybank ma úgy döntött, hogy nem változtat az irányadó kamatlábán, így a fed funds célértéke továbbra is 0 és 0,25 százalék között marad. Ez a lépésük teljesen összhangban van a piaci várakozásokkal, így különösebb reakciót nem is láttunk a bejelentés időpontja körül. A közleményükben nem térnek ki a globális kockázatokra, a hazai gazdasági növekedésüket pedig erősnek tartják. Úgy véli továbbra is az amerikai jegybank vezetése, hogy türelmesek lehetnek a kamatemelés megkezdésével, de új betekintést nem adtak annak időzítésébe. A mai döntést nem követi sajtótájékoztató és új prognózisokat sem közölnek.

Vajon mennyire türelmes a Federal Reserve?

A hét legfontosabb eseménye lesz ma este 8 órakor, de túlságosan izgulni azért mégsem kell. Szinte biztosra vehető ugyanis, hogy az amerikai jegybank ma még nem dönt a kamatok megemelése mellett. Maga Janet Yellen Fed-elnök is úgy fogalmazott decemberben, hogy "türelmesek" lesznek és az elkövetkező néhány ülésen még nem emelnek kamatot. Ma nem tart sajtótájékoztatót az elnök asszony, így csak a jegybanki közleményre támaszkodhatunk majd.

Yellen: tavasz után emelhetünk, súlyos az orosz helyzet

Elhagyta az előremutató kamatpályával kapcsolatos kitekintőjéből azt a kifejezést a Fed Nyíltpiaci Bizottsága, miszerint az eszközvásárlási program befejezését követően "huzamosabb ideig" a nulla százalékos szinten marad még az Egyesült Államokban az alapkamat. Helyette azt a kifejezést illesztette a szövegbe, hogy "türelmes" lesz az első kamatemelés végrehajtásával, igaz később, Janet Yellen jegybankelnök szavaiból kiderült, hogy azért mégiscsak lehet, hogy viszonylag "időben" jön az első ilyen lépés. Az biztos, hogy a januári és a márciusi kamatdöntő üléseken még nem lesz emelés, de utána már "bármelyik" ilyen eseménykor bekövetkezhet ez, akár olyan ülés alkalmával is, amikor nincs előre meghirdetett jegybankelnöki sajtótájékoztató. A közlemény és Yellen szavai összességében mérsékelten "héja" hangvételűek voltak, azaz a piac által árazott jövő június-szeptember közötti első kamatemeléshez képest akár hamarabb is jöhet ez. Éppen emiatt a dollár jókora lendületet kapott, a részvénypiacok viszont gyorsan lerázták magukról a kezdeti elbizonytalanodást, hiszen azért még több hónapig fennmarad az ultra laza kamatkörnyezet és utána is csak fokozatos emelést ígér a Fed.

A Fed végre elmondta, mit kezd a tengernyi értékpapírjával

A Federal Reserve a vártnak megfelelően újabb 10 milliárd dollárral lassította az eszközvásárlásokra szánt havi keretösszegét. Ezzel így már pusztán 15 milliárdos tételről van szó, amiből 5 milliárd jut jelzálogfedezetű értékpapírokra (MBS) és 10 milliárd amerikai állampapírokra. Ami ennél is fontosabb, hogy a jegybank bejelentette: csak az első kamatemeléskor hagy majd fel a lejáró papírok újbóli befektetésével, sőt az MBS-eket egyáltalán nem akarja majd eladni a jövőbeli normalizáció során. További fontos részlete a mai döntésnek, hogy nem változtattak a jegybanki iránymutatás megfogalmazásán: azt állítják, hogy továbbra is "jelentős időre van szükség" a program befejeztét követően, hogy kamatot emeljenek. 2015 végére a döntéshozók mediánbecslése alapján 1,375 százalékra emelkedhet az irányadó ráta az Egyesült Államokban, ami magasabb, mint korábban becsülték. Janet Yellen a döntést követő sajtótájékoztatón ez utóbbi változást nem titulálta különösen jelentősnek. Meglátása szerint nem igaz, hogy súlyos eltérés volna a piaci várakozások és a jegybanki szándék között a kamatokat illetően.

Egy szón múlik, hogy felgyullad-e a piac

Jól láthatóan nincs összhang a befektetők és az amerikai jegybankárok kamatokról alkotott elképzelései között: a piaci árazások szerint a többség nem hiszi el a Fednek, hogy hamarabb kezdenek majd kamatemelésbe. Emiatt az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a mai jegybanki közleményben a fókusz a megfogalmazásra terelődik majd: "jelentős időre van szükség" vagy már csak "időre van még szükség" az eszközvásárlások lezárultát követően az első kamatemelésig. Ez lehet az újabb üzenet a befektetőknek, hogy legyenek szívesek előrébb hozni a kamatokkal kapcsolatos várakozásaikat.

Yellen: nagyon nehéz döntés előtt állunk

Janet Yellen Fed-elnök az amerikai munkaerőpiac megítéléséről beszélt ma Jackson Hole-ban, a neves jegybanki konferencián, ahol később Mario Draghi EKB-elnök is megszólal. A beszédtéma ez alkalommal inkább akadémiai jellegűnek bizonyult, de a piaci szereplők így is megpróbáltak a kamatpolitikára vonatkozó következtetéseket levonni. A dollár kissé erősödött az euróval szemben a jegybankelnök üzeneteire, amik elméletileg inkább ez ellen kellett volna hassanak. Értékelésünk szerint ugyanis nincs másról szó, minthogy Yellen a jelenlegi laza jegybanki irányuk mellett foglalt állást, ugyanis egyre forróbb a vita az irányváltásuk közeledtével.

Újból fékezett a Fed

A Federal Reserve a vártnak megfelelően tovább lassította az eszközvásárlási programját a mai napon. Innentől kezdve a havi keret 25 milliárd dollár lesz, amiből 15 jut államkötvények vásárlására és 10 jelzálogfedezetű értékpapírokra. A jegybanki közleményből érdekes módon kitűnik, hogy az inflációs környezetről immár nem gondolják, hogy hosszan cél alatt alakulna, sőt úgy vélik közelebb került hosszútávú (cél szerint 2 százalékos) értékéhez. A munkaerőpiacon látott fellendülést a jegybank elismeri, de továbbra is úgy véli, hogy sok még a kihasználatlan kapacitás az Egyesült Államokban.

Fontosabb részletek

  • A várakozásoknak megfelelően újból 10 milliárd dollárral lassult az eszközvásárlási program
  • Ezzel a havi keret 25 milliárd dollárra módosult, amiből 15 jut államkötvényekre és 10 jelzálog fedezetű értékpapírokra (MBS)
  • A jelenlegi tervek szerint az október 29-i döntésükkor már le is zárulhat a mennyiségi lazítási program
  • A kamatokkal kapcsolatos jegybanki iránymutatás nem változott és továbbra is galamb (dovish) beállítódást tükröz
  • A gazdaságban látható árnyomás kapcsán viszont ez alkalommal másképpen fogalmazott a jegybanki, ami feltétlenül üzenetértékű
  • Immár kevésbé tartják valószínűnek, hogy az infláció hosszan a célértéke alatt maradhat
  • A mai döntést nem követte sajtótájékoztató, a határidős rövid kamatlábak pedig alig mozdultak a bejelentésre.

Vajon meddig merik a padlóhoz szögezni a kamatokat?

Fenntartások nélkül nevezhetjük az egyik legforróbb kérdésnek azt, hogy a globális hatással bíró amerikai jegybank, a Federal Reserve mikor kezdi meg végre emelni a kamatokat. Ennek feltárásában pedig egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a Fed nem ad számszerű útmutatást róla. Fogódzóink szerencsére vannak: a korábbi kinyilatkozásokra alapozva elképzelhető, hogy a jegybank olyan modell alapján választ kamatpályát, amivel a gazdaságot a válság előtti trendjére téríti vissza (hasonlóan a nominális GDP-célkövetéshez). Ha így van, akkor ideiglenesen még túlfűtött állapotba is terelheti az ország gazdaságát a jegybank, majd pedig onnan meredek kamatemelésekkel korrigálna. Persze még azt sem elég tudnunk, hogy milyen modellben gondolkodik a jegybank, ha nem tudjuk, hogy a jelenlegi makrofolyamatok azon belül milyen fázist képviselnek. A dolog akkor válhat igazán kényessé, ha a vártnál sokkal jobb munkapiaci adatok jövőre meredek kamatemeléseket hoznak, ugyanis a piac egyelőre nem tűnik úgy, hogy készülne ilyen esetre.

Már megint orbitális hasra esés vár a befektetőkre?

Egyre több jel arra utal, hogy a Federal Reserve és a piac más véleménnyel van az Egyesült Államok makrogazdasági kilátásairól. Hiába üzente Janet Yellen jegybankelnök, hogy a vártnál gyorsabb munkapiaci fellendülés miatt hamarabb jöhetnek a kamatemelések, a határidős árazások szerint a befektetők még csak a fülük botját sem mozdították. A Goldman Sachs és a JP Morgan elemzői is pusztán néhány hónappal hozták előrébb - egyébként igen távolinak számító - várakozásaikat. Emiatt elképzelhető, hogy a tavaly májusihoz hasonló kijózanodás söpör majd hamarosan végig a piacokon, méghozzá hamarabb, mint gondolnánk. Hiszen mi sem szolgálhat erre jobb alkalmat, mint egy olyan hét ahol egyszerre ismerhetjük meg az ország második negyedéves teljesítményét, a legfrissebb munkaerő-piaci statisztikákat és a Fed által preferált inflációs mutatót.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.